Rég volt...

József Attila: Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Vágott vegyes

Van itt minden, jó és olyan nem-éppen-rossz-de-amint-kimondom-valaki-megbántódik dolog is.
Kezdjük a rosszabbik végével (hátha hamarabb elmúlik...):
Szóval nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak. Ha van oka, akkor rendben van, elfogadom, még bocsánatot is kérek. De ha jóakaratúan fordulok valakihez, aki aztán elkezd rugdalni, mert annyira vak, hogy észre sem veszi a jóindulatot, aztán nem kér bocsánatot, mert igazságtalan volt, sőt, még így is engem tart hibásnak. Na, az ilyen helyzetek kiverik nálam a biztosítékot, hosszas duzzogásnak és morgásnak adva át a helyüket. Az ilyen helyzeteket nem tűröm sokáig, mert mérgezik a lelkem, elrontják a kedvem, és hiába nem akarok velük foglalkozni, bántanak, nem hagynak nyugodni.

Egy ilyen helyzet elől menekültem Sopronba Inorhoz, és ha nem mocorgott volna a háttérben az igazságtalan sérelem, tökéletes lett volna. Így csak szuper volt! Igazság szerint nem történt semmi különleges, csak együtt voltunk, nevettünk, hülyültünk, néztük az ellenkező és azonos nemhez tartozó egyedeket a soproni emberkertben. Láttunk smink- és frizuratippet, szépszemű fiatalokat, kevésbé szép, de annál érdeklődőbb "portást", grillezett bájgúnárt és rendkívül csinos hátoldali panorámát.
Aztán essék szó arról is, hogy én, aki köztudottan nem vagyok nagy borbarát, elmentem Inorral és Ritával borozni. Én... meg az András pince és a Merlot. Mások bizonnyal előadásokat tartanának a bor külleméről, jelleméről, ízéről, illatáról, én viszont csak annyit tudok mondani, hogy ízlett (ami nálam egy borról hatalmas szó) és olyan színe van, hogy ihaj. Menne a rubin nyakékemhez és fülbevalómhoz. Szóval már tudom, milyen színe lesz a nehézselyem estélyimnek, ha meggazdagszom (épeszű milliomosok jelentkezését a kiadó címére várjuk).
No meg végre megismerhettem a legendás korú biológiai csodakutyát, a gyilkos lehelletű Jestont, akinek becsületben megderesedett pofájáról nem készítettem képet, pedig szerettem volna.

Összegezzem? Szerintem felesleges.

Tökéletesség

A vihar előtti szél motoszkálása a fák ágai között egy forró nyári nap végén.

Jó lenne

Jó lenne, ha:

• El tudnám törölni a fájó emlékeket, de tudom, hogy mindazt, ami az életünkbe kerül, leckeként kapjuk, ezért tán mégis jobb lenne hagyni őket, hátha tanulunk, erősödünk tőlük.
  
• Elhinnéd nekem, hogy a pillanat kilátástalansága nem tart örökké, mert a pillanatok nem tartanak örökké. Ugyanakkor tudom, hogy van az ember életében egy időszak, amikor csak azt hiszi, amit lát, azaz a pillanatot, és örök érvényűnek tekinti.
• Nem kéne sokat utaznom, hogy lássalak titeket, bár akkor lehet, hogy elveszne a találkozások előtt érzett gyomorremegéses várakozás, a visszaszámlálások izgalma, a meglepetések öröme.

Több megváltoztatnivaló nem jut eszembe, és ahogy látom, tulajdonképpen nem is kell megváltoztatni semmit. Az életünk édessége a néha kapott keserű piruláktól csak még édesebbnek tűnik.

Már megint Carole King

Ez a dal, ezekkel a hangokkal... egyszerűen tökéletes. Nektek, drága barátaim!

Carole King: You've got a friend

When you're down and troubled
And you need some loving care
And nothing, nothing is going right
Close your eyes and think of me
And soon I will be there
To brighten up even your darkest night

You just call out my name
And you know wherever I am
I'll come running to see you again
Winter, spring, summer or fall
All you got to do is call
And I'll be there - Yes, I will
You've got a friend

If the sky above you
Grows dark and full of clouds
And that old north wind should begin to blow
Keep your head together
And call my name out loud
Soon I'll be knocking upon your door

You just call out my name
And you know wherever I am
I'll come running to see you again
Winter, spring, summer or fall
All you got to do is call
And I'll be there - Yes, I will

Ain't it good to know that you've got a friend
When people can be so cold
They'll hurt you, and desert you
And take your soul if you let them
Oh, but don't you let them

You just call out my name
And you know wherever I am
I'll come running to see you again
Winter, spring, summer or fall
All you have to do is call
And I'll be there - Yes, I will
You've got a friend

Szeretném...

Ha lenne valaki, aki megsimogatja az arcom, amikor szomorú vagyok. Ha valaki megfogná a kezem, amikor besötétedik. Ha lenne valaki, akinek megmutathatom azt az ezer apró csodát, amit nap, mint nap felfedezek. Ha nem unná meg, hogy néha ugyanazokat a csodákat mutatom meg. Ha nem érezném magamat idegennek. Ha eleredne végre az eső és elmosná a fejfájásom. Ha biztosan tudnám, hogy a holnap jobb lesz. Ha valaki rámköszönne az utcán. Ha egy pillanatra elakadna a lélegzetem. Ha csörögne a telefonom. Ha találkoznék rég nem látott ismerősökkel. Ha átalhatnék két napot lelkifurdalás nélkül. Ha menthetetlenül nyár lenne és valami vízparton lógathatnám a lábam. Ha valaki átölelne szorosan. Ha nem kéne szólni semmit, mert felesleges lenne minden szó. Ha nem kéne óvatoskodni, mert az, akivel beszélek, tudná, hogy nem bántanám meg soha. Ha a szívem mélyéből eltűnne az állandó magány érzése.
Szeretném. Nagyon szeretném, ha minden nap mellettem lenne az a valaki, aki most még sehol sincs.

Volt egy szép napunk...

Előző este összekaptunk. Apróság volt, más fel se vette volna, de mi olyan hisztizős meddő vitát csaptunk belőle, amekkorát jelentéktelen kicsinységekből csak lehet.

Másnap hajnalban buszra szálltunk és elindultunk, hogy találkozzunk mi hárman. Aztán minden olyan volt, mintha mindig is így lett volna. Sétáltunk, ültünk a parkban és meggylevest ettünk kakaóscsigával. Ti terveztétek, hogy belementek a szökőkútba, én pedig kint maradtam. De így legalább volt valaki, aki vigyázott a cuccokra.

Kicsavartam a pólót, aggódtam a vizes cuccok miatt, aztán megint sétáltunk, röhögtünk, mentünk, néztünk halakat meg gyíkokat meg kígyókat meg mindenfélét, ami egy akvárium-terráriumban van. Majd ettünk, sétáltunk, lakattal zártuk le, amit örökkévalónak gondoltunk, végül séta és búcsúzás. Hééélo.

Jó veletek, még akkor is, ha nem szeretem a folyamatos bazmegolást és akkor is, ha nem mászom be a szökőkútba, csak lógatom a lábam a szélén.

"És volt, igazán volt egy szép napunk."