A természet igazságtalan: A szoptatástól hullik a hajam, bezzeg a lábam ugyanúgy szőrösödik.
Grrrr.

Csak csináld! (?)

A távkapcsolón kattogtatva volt szerencsém/szerencsétlenségem egy olyan műsor végét látni, amiben bemutatják, hogy hogyan készülnek fel és vesznek részt kislányokkal szépségversenyen.
Eltekintve attól, hogy az egyébként bájos arcú és tüneményes kislányokból némi műhaj, műfogsor(!), több tonna festék és púder, flakonnyi hajlakk és irgalmatlanul felnőttes és habos-babos ruhák segítségével plasztikbabákat gyártanak, a kislányok anyukáin látszik, hogy az összes hajdanvolt sérelmüket a lányuk sikeressé nyomorításán keresztül szeretnék elérni. Annál a mondatnál, hogy "Tudom kicsim, hogy nem szereted ezt a ruhát, de mosolyogj, mert most mosolyognod kell, később kapsz másik ruhát!" már kezdtem örvendezni, hogy az édesanyám nemhogy kényszerített, hogy olyan ruhát hordjak, amit nem szeretek, hanem segített nekem eltüntetni azt a ruhát, amit egyedül a nagymamám talált szépnek és praktikusnak (holott sem ez, sem az nem volt még egy fél pillanatig sem).
Ekkor még nem sejtettem, hogy lesz még itt olyan bölcsesség, amitől kikerekednek a szemeim. Pedig eljött a várt pillanat, kiderült, hogy nem a teljes tánckarral felvonuló plasztikkislány lett az első, hanem egy sokkal egyszerűbb műsort bemutató - és valamivel természetesebbnek ható - műanyaglányka. A színfalak mögött mosolygó és csalódott Barbie-klónok gyülekeztek akarnok anyukáikkal. Az egyik kislányt megkérdezi az édesanyja: "Mit tanultál ebből?" Mire a kislány széles gesztusokkal kísérve az örök igazságot, kiböki: "Ne gondolkodj, csak csináld!"

Végecsapó, agyam vészesen kattog azon, hogy anyuka vajon ugyanilyen helyeslően fog-e bólogatni a kicsi lányba oltott filozófiára, amikor az 14 évesen nem gondolkozik, csak csinálja, és ahelyett, hogy tanulna, mondjuk sikeresen teherbe esik, hiszen biológiailag már képes rá, gondolkozni pedig úgysem kell. Vagy ugyanezt a büszke arcot vágja-e majd, amikor kamaszodó lánykája nem gondolkozik el azon, hogy talán visszautasítsa a drogokat, hanem csak csinálja.

Ezek után megsimogattam a pocakomban ficánkoló Maszatkát és annyit mondtam neki: "Szerintem inkább gondolkozz, aztán tégy belátásod szerint, de az első lépést mindig gondold meg!" Lehet, hogy nem lesz plasztikgyerekem, lehet, hogy nem nyer majd különféle díjakat, de nem is ez a lényeg. Legyen agya, amit használni is tud.

Vágott vegyes

Van itt minden, jó és olyan nem-éppen-rossz-de-amint-kimondom-valaki-megbántódik dolog is.
Kezdjük a rosszabbik végével (hátha hamarabb elmúlik...):
Szóval nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak. Ha van oka, akkor rendben van, elfogadom, még bocsánatot is kérek. De ha jóakaratúan fordulok valakihez, aki aztán elkezd rugdalni, mert annyira vak, hogy észre sem veszi a jóindulatot, aztán nem kér bocsánatot, mert igazságtalan volt, sőt, még így is engem tart hibásnak. Na, az ilyen helyzetek kiverik nálam a biztosítékot, hosszas duzzogásnak és morgásnak adva át a helyüket. Az ilyen helyzeteket nem tűröm sokáig, mert mérgezik a lelkem, elrontják a kedvem, és hiába nem akarok velük foglalkozni, bántanak, nem hagynak nyugodni.

Egy ilyen helyzet elől menekültem Sopronba Inorhoz, és ha nem mocorgott volna a háttérben az igazságtalan sérelem, tökéletes lett volna. Így csak szuper volt! Igazság szerint nem történt semmi különleges, csak együtt voltunk, nevettünk, hülyültünk, néztük az ellenkező és azonos nemhez tartozó egyedeket a soproni emberkertben. Láttunk smink- és frizuratippet, szépszemű fiatalokat, kevésbé szép, de annál érdeklődőbb "portást", grillezett bájgúnárt és rendkívül csinos hátoldali panorámát.
Aztán essék szó arról is, hogy én, aki köztudottan nem vagyok nagy borbarát, elmentem Inorral és Ritával borozni. Én... meg az András pince és a Merlot. Mások bizonnyal előadásokat tartanának a bor külleméről, jelleméről, ízéről, illatáról, én viszont csak annyit tudok mondani, hogy ízlett (ami nálam egy borról hatalmas szó) és olyan színe van, hogy ihaj. Menne a rubin nyakékemhez és fülbevalómhoz. Szóval már tudom, milyen színe lesz a nehézselyem estélyimnek, ha meggazdagszom (épeszű milliomosok jelentkezését a kiadó címére várjuk).
No meg végre megismerhettem a legendás korú biológiai csodakutyát, a gyilkos lehelletű Jestont, akinek becsületben megderesedett pofájáról nem készítettem képet, pedig szerettem volna.

Összegezzem? Szerintem felesleges.