A távkapcsolón kattogtatva volt szerencsém/szerencsétlenségem egy olyan műsor végét látni, amiben bemutatják, hogy hogyan készülnek fel és vesznek részt kislányokkal szépségversenyen.
Eltekintve attól, hogy az egyébként bájos arcú és tüneményes kislányokból némi műhaj, műfogsor(!), több tonna festék és púder, flakonnyi hajlakk és irgalmatlanul felnőttes és habos-babos ruhák segítségével plasztikbabákat gyártanak, a kislányok anyukáin látszik, hogy az összes hajdanvolt sérelmüket a lányuk sikeressé nyomorításán keresztül szeretnék elérni. Annál a mondatnál, hogy "Tudom kicsim, hogy nem szereted ezt a ruhát, de mosolyogj, mert most mosolyognod kell, később kapsz másik ruhát!" már kezdtem örvendezni, hogy az édesanyám nemhogy kényszerített, hogy olyan ruhát hordjak, amit nem szeretek, hanem segített nekem eltüntetni azt a ruhát, amit egyedül a nagymamám talált szépnek és praktikusnak (holott sem ez, sem az nem volt még egy fél pillanatig sem).
Ekkor még nem sejtettem, hogy lesz még itt olyan bölcsesség, amitől kikerekednek a szemeim. Pedig eljött a várt pillanat, kiderült, hogy nem a teljes tánckarral felvonuló plasztikkislány lett az első, hanem egy sokkal egyszerűbb műsort bemutató - és valamivel természetesebbnek ható - műanyaglányka. A színfalak mögött mosolygó és csalódott Barbie-klónok gyülekeztek akarnok anyukáikkal. Az egyik kislányt megkérdezi az édesanyja: "Mit tanultál ebből?" Mire a kislány széles gesztusokkal kísérve az örök igazságot, kiböki: "Ne gondolkodj, csak csináld!"
Végecsapó, agyam vészesen kattog azon, hogy anyuka vajon ugyanilyen helyeslően fog-e bólogatni a kicsi lányba oltott filozófiára, amikor az 14 évesen nem gondolkozik, csak csinálja, és ahelyett, hogy tanulna, mondjuk sikeresen teherbe esik, hiszen biológiailag már képes rá, gondolkozni pedig úgysem kell. Vagy ugyanezt a büszke arcot vágja-e majd, amikor kamaszodó lánykája nem gondolkozik el azon, hogy talán visszautasítsa a drogokat, hanem csak csinálja.
Ezek után megsimogattam a pocakomban ficánkoló Maszatkát és annyit mondtam neki: "Szerintem inkább gondolkozz, aztán tégy belátásod szerint, de az első lépést mindig gondold meg!" Lehet, hogy nem lesz plasztikgyerekem, lehet, hogy nem nyer majd különféle díjakat, de nem is ez a lényeg. Legyen agya, amit használni is tud.
Eltekintve attól, hogy az egyébként bájos arcú és tüneményes kislányokból némi műhaj, műfogsor(!), több tonna festék és púder, flakonnyi hajlakk és irgalmatlanul felnőttes és habos-babos ruhák segítségével plasztikbabákat gyártanak, a kislányok anyukáin látszik, hogy az összes hajdanvolt sérelmüket a lányuk sikeressé nyomorításán keresztül szeretnék elérni. Annál a mondatnál, hogy "Tudom kicsim, hogy nem szereted ezt a ruhát, de mosolyogj, mert most mosolyognod kell, később kapsz másik ruhát!" már kezdtem örvendezni, hogy az édesanyám nemhogy kényszerített, hogy olyan ruhát hordjak, amit nem szeretek, hanem segített nekem eltüntetni azt a ruhát, amit egyedül a nagymamám talált szépnek és praktikusnak (holott sem ez, sem az nem volt még egy fél pillanatig sem).
Ekkor még nem sejtettem, hogy lesz még itt olyan bölcsesség, amitől kikerekednek a szemeim. Pedig eljött a várt pillanat, kiderült, hogy nem a teljes tánckarral felvonuló plasztikkislány lett az első, hanem egy sokkal egyszerűbb műsort bemutató - és valamivel természetesebbnek ható - műanyaglányka. A színfalak mögött mosolygó és csalódott Barbie-klónok gyülekeztek akarnok anyukáikkal. Az egyik kislányt megkérdezi az édesanyja: "Mit tanultál ebből?" Mire a kislány széles gesztusokkal kísérve az örök igazságot, kiböki: "Ne gondolkodj, csak csináld!"
Végecsapó, agyam vészesen kattog azon, hogy anyuka vajon ugyanilyen helyeslően fog-e bólogatni a kicsi lányba oltott filozófiára, amikor az 14 évesen nem gondolkozik, csak csinálja, és ahelyett, hogy tanulna, mondjuk sikeresen teherbe esik, hiszen biológiailag már képes rá, gondolkozni pedig úgysem kell. Vagy ugyanezt a büszke arcot vágja-e majd, amikor kamaszodó lánykája nem gondolkozik el azon, hogy talán visszautasítsa a drogokat, hanem csak csinálja.
Ezek után megsimogattam a pocakomban ficánkoló Maszatkát és annyit mondtam neki: "Szerintem inkább gondolkozz, aztán tégy belátásod szerint, de az első lépést mindig gondold meg!" Lehet, hogy nem lesz plasztikgyerekem, lehet, hogy nem nyer majd különféle díjakat, de nem is ez a lényeg. Legyen agya, amit használni is tud.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése