Hrömm

Hát hol is kezdjem...
Kibékülésekkel indult az év. Volt, aki joggal bántódott meg, volt aki ok nélkül, de sikerült rendeződni a dolgoknak. Az egyikük most már tudja, hogy nem szabad nagyon rám telepedni, mert védem, ami az enyém és van olyan dolog, amit megtartok magamnak. Mert vannak dolgok az életemben, amikhez -rajtam kívül - csak egy embernek van köze. Samu - a másik - pedig tartja a távolságot, de tudom, hogy itt van, és figyel. És most jó. Örülök, hogy így alakult.

Aztán vizsgák. Nem sok, de legalább dögletesen unalmasak. Most is tanulnom kéne valami maszlagot arról, hogy hogyan meg miként meg miért és milyen keretek között, de ehhez komoly pánik kell, hogy én tanulni tudjak. Így megy ez.

Meg napsütés, ami végre megint van, és tavasz-illat kezd szállni a levegőben és már nem érzek ingert arra, hogy ki se dugjam az orrom a szabadba. Remélem, most már nem jön újabb fagyos időszak... elegem volt a vacogásból.

És persze szerelem. Az itthagyott betűk és illatfoszlányok időnként eljutnak az agyamig, aztán halk bizsergéssel jelzik megérkeztüket. A látszat csalfasága még most is lenyűgöz, szeretem az érzést, hogy ismerek valami olyat, amit mások nem látnak. Mindenki látja a békés felszínt, de hogy mi van mögötte, csak én tudom. Azt meg, hogy bennem mi van? Azt csak Ő tudja.

Sinead O'Connor & Terry Hall - All kinds of everything


Szeretnék nem itt lenni és nem ezt a vacakot tanulni. Pont.

Szerelem, szerelem...

Igaza van, essék szó arról az emberről is, akit Gáborral úgy meg fogunk lepni az idén, hogy tavalyig visszamenően örülni fog a fülének (mert megfogja a fején a mosolyt, így nem esik majd le a feje teteje).
Szóval, hallassék szó most Cicaa-Kóci-Inorról, aki immáron lassan hatodik éve elviseli nyűgöm s nyilaim!
Kóci, aki Inor és Cicaa is egyben, még jó régen, hamvas kamaszlányként kavarodott az életembe gyalin. Beszélgettünk, nevettünk, ökörködtünk, sírtunk és komolykodtunk. Aztán évek jöttek-mentek, emberek jöttek-mentek, de Kóci, aki Inor és Cicaa is egyben, valahogy megmaradt. Mert ő olyan kis maradandó.
Jön a nagy szemével, az aranyos hangjával, a széles mosolyával és ott marad. Néha morog, néha fenekestül forgat fel mindent, aztán ugrabugrál és énekelget, bolondozik, aztán sálat köt, amiket néha be is fejez. Talán. Vagy visszabontja. Vagy nem, vagy határozottan talán.

Nem tudom elmondani, hogy mennyit jelent, mert annyit nem tudok beszélni. Mert Kóci van. Hat éve ott van, ül az ország nyugati sarkában és VAN. Nekem meg jókedvem lesz a tudattól, hogy ő van. Remélem, még sokáig lesz.

Múlt idő

Már egy ideje meg akartam írni ezt, mert kitört az Újév, és olyankor az ember akarva-akaratlanul végigtekint az elmúlt időn. Lássuk, milyen volt 2008!
Eleinte eltűnt Henry, aztán megkerült, és továbbra sem értettük egymást - sajnos ez egy olyan állapot, amin azt hiszem, képtelen vagyok változtatni.
Aztán bekerült az életembe Samu, akivel eleinte nagyon jó volt beszélgetni, aztán egyre zavaróbbak lettünk egymásnak, végül kiderült, hogy annyira különbözőt gondolunk és annyira különbözően élünk, hogy csak gyilkolni tudjuk egymást. Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy megismerhettem Samut, aki bolond és komoly és komolyan bolond, meg úgy általában olyan, mint egy operett.
Közben telt-múlt az idő, kiderült, hogy a busz jobb, mint a vonat, és a suliban is egyre több virág nőtt. Nyár lett, meleg, találkoztam Frankkel, aki azt hitte, hogy ugyanazt hiszem, de én nem hittem azt, amit ő hitt, de ebből csak később lett galiba.
Jött az ősz, én képeket küldtem Gábornak, ő meg tanácsokat vissza. Aztán beszélgetni kezdtünk, és én egyre több erőt éreztem magamban.
Elég erőt ahhoz, hogy megmondjam Franknek: Én nem hiszem azt, amit ő. Megsértődött.
Elég erőt ahhoz, hogy megmondjam Samunak: Én nem úgy gondolok a barátságra, ahogy ő, és sajnos képtelen vagyok olyan barátja lenni, amilyet ő szeretne belőlem. Megbántottam, tudom, de nem vagyok jó színésznő.
Október lett, őszi szünet és én fényesre sikált gondolatokkal készültem a nagy találkozásra Gáborral. Izgultam, és éreztem, valaminek történnie kell. Lépésről-lépésre, szép csendesen alakult ez a boldog szerelem közöttünk, és én eleinte nem mertem magam egészen átadni neki.
Végül megjött a tél is. Fülig szerelmesen repültem át novemberből decemberbe, és most itt vagyok. Életem legszebb évbúcsúztatásán túl, mérleget készítek, milyen is volt 2008.

Jó volt? Rossz? Nem tudom. Szép volt, vagy legalábbis széppé tette a tudat, hogy ez volt az az év, amikor társra leltem.

Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok 2009-re!