2008. március 28., péntek

Ha már kóc...

Weöres Sándor:
A paprikajancsi szerenádja


Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég:
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek,
Víg kedvem sürü búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.

Kócbaba

Kilép az ajtón, a hajába tavaszi szél kap, a hirtelen fénytől könnyek gyűlnek a szemébe. Küzd az ajtóval - egyszer úgyis beletörik a kulcsa. Még egy utolsó pillantást vet az ablakban növögető virágokra, aztán elindul. Fűszálak hajlanak a cipője talpához, aztán az apró fehér kavicsok csörrennek meg léptei nyomán. Közben a kulcsával matat, majd bedugja a fülét a kedvenc zenéivel és mosolyog. Minden ilyen kezdetben benne van a lehetőség, hogy ma nem csak mosolyogni fog, hanem rá is mosolyognak, hogy ma nem csak ő kíváncsi mások zenéjére, hanem az ő zenéjét is meghallja valaki.
Felül a buszra, maga mellé dobja a táskáját, ugyanazok az arcok, ugyanazok a hangfoszlányok, ugyanazok az életek. Megszokott képek jönnek és mennek, ez a táj nem suhan sehova, csak zötykölődik. A városban leszáll, a haja, ha lehet, még kóc-szerűbb, mint volt - a buszmegállókban mindig szél fúj. Játszi léptekkel siet tovább, közben azt találgatja, hová tarthat az előtte haladó, és mikor jön szembe az a valaki, akinek arcában tükrét látja a magáénak.

Délutánra az arcára ül a nap. A kóchaj alól fáradtan mosolyog... Ez a nap is elmúlt, ma is csak mosolygott, ma se mosolyogtak rá, ma is csak mások zenéjét hallgatta, de az övét nem hallgatták. Aztán másnap megint az új nap lehetőségével lép ki az ajtón. A szél megint kócolja a haját, a nap megcsillan a szemében és egy sugarát otthagyja az ajkain. Hátha valakinek pont ez az egy sugár hiányzik.

2008. március 24., hétfő

Húsvét

Szakadó hóval, fogvacogtató hideggel eljött az idei Húsvét. Értelmet nyert a Karácsony óta gyűjtögetett hagymahéj, ismét míves hímesek készültek itthon.
A rengeteg kaja is jó helyre került, bár a sonka ízét elnyomtam az extra erős tormával és mustárral, hátha sikerül megszabadulnom az arcüreggyulladástól.
Nagy családi rajcsúrozás is volt 12 személyre, sok ökörséggel, ahogy az lenni szokott. Közben a szokásos lelki válság is megvolt. Hogyan tiporjunk az igazsággal egy ember lelkébe, hogy az lehetőleg minél kevesebb fájdalmat okozzon? Aztán rájöttem, hogy lehetetlen. Az őszinteség akkor is fájdalmat okoz, ha nem szeretnéd, akkor is vág az igazsággal, ha te óvni szeretnéd azt, akivel szemben őszinte vagy.
Fáj vagy sem, kimondtam, elmondtam, szembe vágtam, szívbe martam, lélekbe tapostam. Kegyetlen vagyok? Őszinte vagyok.

2008. március 6., csütörtök

Öröm, büszkeség és boldogság


Skin: Nothing but

Please believe me
I'm estatic for you
Well why should I pretend
I have nothing to lose

No I don't compare
You've got it all wrong now
My sorrows left behind
Let me tell you the truth

I feel nothing but
Joy and pride and happiness
Nothing but
Cheerfull face with kindness
I feel nothing but
Oceans of love and forgiveness
For you and your sweet girl
Please ignore the
Particular way I smile
Take no notice of
The blood on the lip I bite
I am still your friend
There is no denying
For you and your new girl
Yes I remember
Everybody has affairs
Oh yeah we had some fun
But she is so perfect for you

2008. március 3., hétfő

A lehetetlen lehetetlensége

Márpedig nincs lehetetlen. Egy büdös kukkot nem tudok portugálul, mégis beszélgettem egy brazil lánnyal, aki egy kukkot nem beszél az általam beszélt nyelveken. Az élet szép. Lassan nemzetközi havertalálkozót rendezhetek, a szerb fuvolatanárnő, a horvát tengerész, a ghánai építészmérnök és a brazil irodista szereplésével.

Ez jó kis nap volt, megérte felkelni.

2008. március 2., vasárnap

Egy elkésett beszélgetés margójára

It's Too Late

Stayed in bed all morning just to pass the time
There's something wrong here, there can be no denying
One of us is changing, or maybe we've just stopped trying

And it's too late, baby, now it's too late
Though we really did try to make it
Something inside has died and I can't hide
And I just can't fake it

It used to be so easy living here with you
You were light and breezy and I knew just what to do
Now you look so unhappy, and I feel like a fool

And it's too late, baby, now it's too late
Though we really did try to make it
Something inside has died and I can't hide
And I just can't fake it

There'll be good times again for me and you
But we just can't stay together, don't you feel it too
Still I'm glad for what we had, and how I once loved you

But it's too late, baby, now it's too late
Though we really did try to make it
Something inside has died and I can't hide
And I just can't fake it


Adblock