Titkok

Nem tudod, hogy azóta:

• Korábban megyek munkába péntekenként, hogy legyen időm benézni az illatszerboltba, mert ott megtalálom az illatod.
• Sokkal több csípőset eszek.
• Mindent elolvasok, ami Afrikához köthető.
• Mindkét oldalán megsütöm a tükörtojást.

Azóta sem tudom:

• Mi volt itt neked a legrosszabb.
• Mikor jössz haza.
• Hogyan készül a kedvenc kajád.
• Hogy kerül ide az illatod megint a semmiből.

Ego sum

Vannak dolgok, amik jellemeznek engem. A kedvenc kutyás-cicás pizsamám; a hatdecis bögrém forró teával; a kockás, bélelt flaneling; a nyakamban lógó napocskám (és most már a cipőkanál alakú cédrusom is); a dobókockás fülbevalóm; a szemüvegem; a csíkos bársonysapkám; a sáljaim; a szélfútta hajam; Berci, a takaróm; a boldog-szomorú mosolyom.

Ez vagyok én. Tetszik, vagy sem, ez így marad.

Értem.

Rájöttem, hogy nem vesztettem semmit, sőt, még talán nyerhetek is. A legjobb tulajdonságomnak tartom azt, hogy a lelkem mélyén keljfeljancsi vagyok.
Az örök igazságok dicséretére álljon itt egy egyperces Örkénytől.

Információ
Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle:
- Merre vannak a Montex irodái?
Erre így válaszol:
- Az első emeleten, balra.
A második kérdés így szól:
- Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?
Amire ő így felel:
- Második emelet, jobbra a második ajtó.
Tizennégy év óta még sohase tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:
- Kérem szépen, merre van a Montex?
Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:
- Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.
A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.
Tényleg, nem olyan nagy eset.

Dehogyisnem!

Fodor Ákos: Három negatív szó

nincs
semmi
baj

Értem?

Én már jártam ott, ahol ő most tart, ő pedig eddig ott volt, ahol én vagyok most. Semmi gond, az élet megy, én meg értem. Értem? Nem igazán, de valahol mégis értem.
Nem fogok sírni, mert nem akarok sírni, csak a könnyeim csorognak le az arcomon.

Papírkarácsony

Szeretek meglepetést előkészíteni, titokban kieszelni, beosonni, titokzatoskodni, ártatlan arccal odébbállni és lesni a hatást.
Papírfecnire dobva az asztalon hagyni 3 tejkaramellát, vagy az igazgatói iroda ajtajára csempészni egy papírból készült díszt. Akkor igazán jó a meglepetés, ha nem is derül ki, hogy ki volt az, csak a "valaki kedves volt ma velem"-érzése tölti el a másikat. Aki nem tudja, ki is lepte meg, a meglepetés napján mindenkire mosolyog, a mosoly pedig köztudottan ragadós.
Ezért szeretek meglepetést tervezni. A mosoly, amivel eltervelem járvánnyá dagad és a végén egy ember meglepetéséből több családnak való mosoly kerekedik. Add tovább.

E. Isenhour: Add tovább

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.

Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó, vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább.

Ha tudsz egy kedves történetet.
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát.
Add tovább.

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább.

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád.
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább.

Reggeli helyett

Minden csoda elmúlása nyúlós-nyálkás érzést hagy maga után. Így van ez a hóval is, elolvad, marad utána a szürke latyak, meg a ragacsos sár. Az aszfalton sós-homokos lé csorog, a fű pedig fájdalmas cuppogással bocsátja útjára a lábakat.
Ennek ellenére sikerült megőriznem a jókedvem, nem sírok, nem érzem azt, hogy elhanyagolna - pedig hajajj, mennyire elhanyagol - sőt, próbálok segíteni, hátha akkor már lesz mire hivatkozzon, amikor elhanyagol.
Akárhogy is, mennyit lehet megbocsátani egy embernek, akinek a szeméről versek jutnak az eszedbe? Meddig kitartás, hogy minden este hiába várok a gép előtt, hátha megjelenik, és hol kezdődik a szánalmas megszállottság?
Most még úgy érzem, megéri várni. Még bízom abban, hogy ez nem lesz mindig így, csak rosszkor alakult ki köztünk, ami kialakult. Még úgy gondolom, kitartó vagyok, nem megszállott.

Esti mese

Lázár Ervin: Százpettyes katica

- Apu!
- Tessék?
- Bejöhetek?
- Be - mondom megadóan.
Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik.
- Írsz?
- Láthatod.
- Mit írsz?
- Egy történetet.
- Nemlétezik történetet?
- Micsodát?
- A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz.
- Ki az a Maul?
- Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája mindig olyan kacskaringósan néz.
- Görbén.
- Jó, akkor görbén... Ugye, a Maul egy nagy buta?
- Hát... nem is tudom...
- Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz.
- Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve.
- Most nagyon meg vagy mentve.
- Nagyon? Miért?
- Mert hoztam neked valamit.
- Mit?
- Egy nemlétezik történetet.
- Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el.
- Nem elmondós. Itt van a kezemben.
- Akkor mutasd.
- Na, mi ez?
- Ez? Egy katicabogár.
- Nézd meg jobban!
- Akárhogy nézem, katicabogár.
- Számold meg a pöttyeit!
- Kettő.
- Na, látod! Akkor ez öt pöttyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik katicabogár.
- Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica.
- Nem látod, hogy két pöttye van?
- Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye.
- Két pöttyel született?
- Igen.
- És mégis katica?
- Persze. Úgy hívják, változékony katica. Latinul Coccinella bipunctata.
- Micsoda?
- Coccinella bipunctata.
- És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata?
- Az is, csak éppen septempunctata.
- És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az is létezik katica?
- Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem. Valamelyik könyvben biztos benne van.
- Micsoda nem a te fejed?
- Káptalan.
- Az mit jelent?
- Hogy én se tudhatok mindent.
- És akinek a feje káptalan, az mindent tud?
- Majdnem mindent.
- A tízpöttyös katicát is?
- Azt is.
- De te nem tudod.
- Én nem.
- Akkor a te fejed kápos.
- Hát bizony, eléggé kápos.
- De én se tudom a tízpettyes katicát.
- Nem baj az.
- Akkor az én fejem is kápos.
- A tied is.
- De a Maulé, ugye, káposabb?
- Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv.
- Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk?
- Akkor még nem.
- De már nem lesz annyira kápos?
- Annyira már nem.
- Benne van?
- Benne. Tízpettyes katica, Coccinella decempunctata.
- És tizenegy pöttyös?
- Az is van. Coccinella undecempunctata.
- És olyan is van, amelyiknek egy pöttye sincs?
- Na, nézzük csak... olyan is van. Úgy hívják: bogáncs-katica.
- Szegény... mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van!
- Sok pötty... sok pötty... na nézd csak! Ennek huszonnégy van. Úgy hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár.
- Ő is punktata?
- De még mennyire! Subcoccinella vigintiquatuor punctata.
- És ha egyszer katicabogár, miért hívják... hogy is mondtad a nevét?
- Lucernaböde.
- Na, annak!
- Az van ideírva, hogy katicabogarak. És... várj, megszámolom... negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica.
- Hát?
- Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsenatka, sőt fekete-sárga katóka is van.
- És százpettyes katica?
- Százpettyes? Az nincs.
- Nincs benne a könyvben?
- Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban.
- De amikor én láttam.
- Százpettyes katicát?
- Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt, nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van.
- Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter.
- Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél.
- Én? Mikor emlegettem?
- Most.
- Most? Milyen bácsit?
- Hát a Punk tatát!
- Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával.
- Igen. És nagyokat nevettek... Nem hiszed?
- Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne higgyem.
- De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet - fölemelte az ujját -, figyelj csak!
Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó, szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját.
- Na ugye! - mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni - igaz, nem is lett volna mit -, mert kopogtak.
- Tessék - mondtam.
Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába. Biccentett.
- Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a katikopteremet?
- De itt van - mondtuk egyszerre nagy boldogan.
- Na végre! - sóhajtott fel Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe. - Mindig elcsavarog.
A lányom rám ragyogott.
- Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet.
- Nagyon rendes vagy - mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg Punk tatán.
- Megírod?
- Meg.
- A Maul úgyse fogja elhinni.
Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni, de Punk tata közbevágott.
- A Maul nem számít - mondta -, nagyon kápos a feje.

Megjött...

Beosont a kertbe a tél, havas kabátját rázogatva, éhes cinegéket, verebeket, pintyeket, csúszkákat és szajkókat kergetve maga előtt.

Egyetlen éjszaka alatt mesebeli birodalommá változtatta a kertünket. Hósipkát húzott a fenyők fejére, betakargatta a fűszálakat, és csak rázza-rázza kabátját, míg a hósipkákból cukorsüvegek nem lesznek, a fűszálak takarója pedig térdig érő dunyhává vastagodik.
Körbejártam ezen a csodán, és arra gondoltam, nem tudnám elhagyni ezt a helyet, nem tudnék elszakadni a színeitől, az illatától, a nyugalmától. Mégis jó lenne, ha ezt a csodát meg tudnám osztani valakivel. Valakivel, aki onnan jött, ahol sosincs hó, valakivel, aki éppúgy hallgat, mint a hófedte fák. Valakivel, akit talán sosem ismerek meg.

A leghosszabb hónap

Az a baj a novemberrel, hogy nem akar sehogyse vége szakadni. A szürke minden árnyalatát felvonultatja, a csapadék minden formáját előveszi, megmutatja. Közben a nappalok egyre rövidebbek és semmitmondóbbak, belevesznek az állandó ködbe és esőbe, az éjszakák pedig reménytelenül hosszúak.
Egyedül megélni a novembert olyan, mintha egy hónapig haldokolnál. Csak ülsz - fekszel - és várod, hogy valami történjen. Valami, ami nem eső, nem sár, nem köd és nem sötétség. Szerencsére lesz vége, legalábbis a tapasztalatok azt mutatják, hogy van vége - eddig mindig volt.

Különben is minden nap közelebb kerül a január.

"Hiába hosszú, vége
lesz az éjszakai sivatagnak." (Áprily L.: Vigasztaló vers)

Vérugató tündér

Ma csak egy vers, mert nincs időm sokat írni. Nagy kedvenc, még ha most nincs is apropója.

Nagy László: Vérugató tündér

Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!

Fehér vagy mint a jég verése,
zuhansz vaságyra, jégfehérre.

Ráfekszik szívemre a sorsod,
csak fáj, csak fáj, ahogy te mondod.

Véren, zúzmarán túl tavasz van,
lesz-e még nyár - kérdem magamban.

Aranyeső tündököl sárgán,
árva vagy, itt maradtam árván.

Mint pirkadatban őrült álom,
szél dobol gyulladt mellhártyádon.

Tüdődön láthatatlan térdek
rengetik bölcsőit a vésznek.

Favirág habzik s te letüntél,
világos vért ugat egy tündér.

Csak ez kellett, csak ez hiányzott,
csírázik itt az átok átkot.

Forgok arcomon új pecséttel:
új tehetetlenség dühével.

Nikotin ikrásodik számban,
a csikkek szétmásznak szobámban.

A szesz kék tüzein keresztül
idegeim lármája zendül.

Alkohol nincs ami ledöntsön,
valami szörnyűt tervez az ösztön!

Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!

Kitárva fejednél az ablak,
nyitok ajtót a léghuzatnak.

Mintha egy szél fújna egy holtra,
nem mozdulsz, csak a hajad fodra.

Tulipánt hozok, meg se látod,
álmod a morfium s virágod.

Lehet, hogy hozzád késve jöttem,
lehet, hogy el se köszönsz tőlem.

Csak elmész, elzengnek a szárnyak
s marad a vérhomály utánad.

Érted már félig megszakadtam,
tündérem, ne légy irgalmatlan.

A földi szerelmet ne vesd meg,
ne vidd a semmibe a tested.

Hiszek, s hitemet levagdalja
tündéri fintorod hatalma!

Csalogatlak sírva magamhoz,
te csak a halálhoz ragaszkodsz!

Nappalom éjjelem tiéd lett,
te csak a temetőt igéred!

Fényleni éretted akartam,
te az észt rombolod agyamban!

Szeretni tehozzád szegődtem,
te sírkövet faragsz belőlem!

Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!

Apróságok

A szemei, a hajába akadt hajszálaim, a reggeli szöszök a szakállában, az ív, ahogy a nyaka és a válla találkozik, a vonalak a tenyerében, az alig látható gondterhelt redő a homlokán.
A kezei melege, a teste illata, a pillantásának melegsége...

"Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa" (Weöres S.: Canzone)

Destination: anywhere

Nem szeretem túlzottan a havat, de a hóesést igen. Nagykabátba, meleg sálba burkolva baktatok végig a városon, és nézem a kavargó hópelyheket, figyelek. Ez a kavargás, ahogy a jégkristályok pocsolyává gyűlnek a lábak nyomában, mindig gondolatokat ébreszt bennem.
Ma is így ment ez, fejemben a nap teendőivel, az eljövő órák izgalmaival és fáradalmaival mentem az úton, a hó esett, az utcakövek pedig ismerősként koppantak a cipőm talpának. Minden olyan megszokott volt, még a hóesés is, pedig ezen a télen ez volt az első hó itt.
Énekelni lett volna kedvem: szomorú dalokat, búgó mély hangon, fájdalmasan elnyújtva a szótagok végét. Hátha a dal választ szerez a kérdőjelekre, megidézi az arcot, amit látnom kéne ahhoz, hogy a csend megszólaljon és mesélni kezdjen. Mégis a félhangos-félhalk dúdolást választottam inkább, nem muszáj, hogy mindenki engem bámuljon, amint munkába megyek. Mindenesetre a dúdolás is megtette a hatását, megnyugodtam, úgy döntöttem, hagyom pihenni azt a levelet, amit félálomban írtam, hátha érvényét veszti a hétvége folyamán.
Az utca pedig csak ment a lábam alatt, a hó egykedvűen csapódott az arcomnak, a szomorú dalok nem fogytak el, én pedig megérkeztem a munkahelyemre.

Destination anywhere
East or west, I don't care

Aztán levettem a sapkámat és újra Zsófi néni lettem, aki nemrég tért vissza Londonból, és alig várja, hogy január legyen, és elmehessen a reptérre egy nagyon fontos emberért.

Kötés

Álljon itt az a vers, ami nélkül én magam is érthetetlen maradok.

Rab Zsuzsa: Kötés
Mert kell valaki, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik, mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.

Megvolnánk

Tudtam, hogy egyszer eljutok erre a pontra. A bennem kavargó gondolatok egyszer ki akarnak majd törni, hogy önálló életre keljenek, öntudatra ébredjenek (és lebombázzák Moszkvát).
Így kerültem én ide, versek, könyvek, mosolyok, könnyek és szakadó hóesés közül, hogy elmondjam azt a sok semmiséget, ami másként bennem szakadna.
Kedves Olvasó - ha vagy - légy velem elnéző, nem mindig lesz itt izgalom, magvas mondanivaló, én sem leszek itt mindig, de bízom benne, hogy mindig lesz "valaki, akihez beszélsz".