Hát végre

Vártam, hogy eljöjjön, belesuttogjon a fülembe, végigsimítsa arcomat, beletúrjon a hajamba.
Vártam, hogy rendet teremtsen a zűrzavarban, békét hozzon, elringasson, és elmondja: tényleg minden olyan szép, mint amilyennek lehunyt szemekkel látom.

Most itt van, suttog a fülembe a száraz falevelek zörgésével, langymeleg napsütéssel simogatja az arcomat, szellővel túr a hajamba.
Rendet hoz, vagy legalábbis kedvet a rendrakáshoz. A rendrakással pedig békét is teremt. Fáradtsággal ringat, és már látom is, nem kell lehunynom a szemem, hogy szépnek lássak mindent.

Visszatértek vele a színek, a hangok, az illatok is. Mind-mind egy csipetnyit hozott az elveszett reményből, egy-egy szikrányit az eltűnt izzásból.

Előbb-utóbb visszahoz engem is.

Szoknya-kérdés

Pénteken megmutattam a lábaimat. Leírom a reakciókat.

• "Zsófi néni, pördüljön csak meg még egyszer!"
• "Nahát, ez tök jól áll neked!"
• "Hát te tiszta hülye vagy, ha így járnál, már rég elkeltél volna. Miért nem jársz mindig így? Kit érdekel az, hogy te nem szereted?"
• "Este hétkor várom a műtermemben aktfotózásra."

Hogy miért nem hordok szoknyát? Felsorolom:

• Huzatos
• Harisnyát kell hozzá húzni
• Ha már harisnya, akkor magassarkú cipő
• A látszat ellenére nem mindig vagyok oda azért, hogy rám csorogjon a férfiak nyála.
• Nem tudok úgy dolgozni, hogy az osztály nagyobbik felének pajzán gondolatai támadnak.
• Nincs zsebe

Néha jó, néha kell is, néha hordok is. De ahogy mások sem hordanak mindig nagyestélyit, én sem hordok mindig szoknyát. Legyen az az én bajom, ha ezért nem csüngenek rajtam fürtökben a férfiak.

"Énekelve menni az utcán is lehet,
Aki szeret engem, az ilyennek szeret."

Egy békáról - békáknak

Van egy béka. Hallgatag kis béka, messziről érkezett és messzire költözött. Felkeresett, elhitette velem, hogy nem lesz mindig ilyen hallgatag, hogy majd beszélgetünk is, sőt, volt idő, amikor még azt is elhittem neki, hogy herceggé válik majd.

Aztán egyszerre eltűnt. Eleinte vártam, hogy megjelenjen, aztán már nem vártam tőle semmit. Ne is keressen, hiszen csak hazugság lenne. Ha valakinek fontos vagyok, ha valakinek kicsit is számítok, akkor az nem tűnik el szó nélkül két hónapra. De ő eltűnt, aztán két hónap elteltével visszatért és megkérdezte, mit gondolok, merre járt. Hiba volt ezt kérdeznie. Nem is sejtette, hogy bennem mi játszódott le az elmúlt két hónapban, ezért megbántódott a válaszomon. Pedig csak arról van szó, hogy nincs szükségem olyan békára, amelyik szó nélkül kilép az életemből, aztán még én találjam ki, miért tette.

Kedves békák, ha valamit csináltok, ügyeljetek, hogy jól csináljátok. Ha kiléptek az életemből, akkor lépjetek ki rendesen. Ha pedig nem akartok végleg eltűnni, akkor legalább kéthetente brekegjetek, hogy tudjam, nem kell kiírni titeket a könyvemből. Okuljatok a hallgatag béka esetéből, ha nem hallatszotok, az olyan, mintha nem is lennétek.

Haragszom

Ha folt lennél a pólómon, befesteném, hogy ne látszódj rajta. Ha te lennél a fehér szöszmösz a kabátomon, fognám a ruhakefét és lesöpörnélek róla. Ha hibás vonal lennél a füzetemben, kiradíroználak. Ha gyom lennél a kertemben, tövestül szúrnálak ki a virágaim közül. Ha gyűrődés lennél az ingemen, kivasalnálak. Ha sár lennél a cipőmön, lemosnálak. Ha lyuk lennél a zoknimon, zoknistul dobnálak el.

Haragszom rád, mert nem voltál igaz, haragszom rád, mert a családomat is belevontad a hazugságaidba, haragszom rád, mert megbántottál.

És rád is haragszom, mert nem jársz az utcán, amikor én ott várok arra, hogy szembekerüljünk egymással.

Rád pedig különösen haragszom, mert már megint azt hitted, én szavak és látvány nélkül is tudom, milyen kedvedben vagy, és tudni fogom azt is, hogy épp ne akarjak tőled semmit.

Magamra pedig azért haragszom, mert mindez még zavar is és bánt, és haragszom rátok.

Kahlil Gibran: A Próféta

"És olyanok is vagytok, akár az évszakok,
És bár a télben megtagadjátok a tavaszt,
A bennetek szunnyadó tavasz mosolyog szendergésében, és nem szenved sérelmet"

Tavasz

Végre megint süti a nap a jobb fülemet reggelente. Végre megint lehet nyitott kabátban loholni keresztül a városon. Végre lehet csillogó szemmel figyelni a tavaszt.
Lesni, hogyan dugja be lábujját az olvadó hó alá, hogyan rejti el szoknyájának fodrait a fák rügyeibe, hogyan kacag a madarak énekével, hogyan simogatja meg a fáradt arcokat napsugarakkal.
És mindenkinek, aki azt hiszi, még nincs itt a tavasz: már kinyílt a hóvirág és a téltemető! A tavasz ott bújik meg a szembejövők mosolyában, hogy mi is érezzük és továbbadjuk.
Sietnem kell, ma még sokat kell mosolyognom.

Címszavakban

Tavaszodik, új a hajam, nem csak új, hanem jó is. Sőt. Megint mosolygok, mert volt kire, és megérte, mert átértékelte a napomat. Remélem, lesznek még átértékelt napok.
Lapoztam egyet, a régi lap bemocskolódott, nem lehetett már szépnek látni.
Most ez szép