Eljött végre a szünet is, aminek testem-lelkem nagyon örül. Elfáradtam a mozgalmas napokban. Örülök, mégis valahogy nehéz a szívem. Jó lenne összekuporodva pislogni a térdeim mögül, várni, hogy valaki mellém kucorodik és velem együtt néz ki a fejéből, segít csendben lenni és várni az angyalt, a csodát, a mesét.
A csendben elmesélném, hogy elvesztettem a gyöngyeim, mégis be tudtam fejezni a megkezdett gyöngysorom. Hogy már csomagolom az ajándékokat, és tervezem a masnikölteményeket és csengőcskéket a csomagokra. Hogy ma megint kifordult alólam a bokám, és most sajog, akár mozgatom, akár nem. Hogy jó volt ma az énekkarban énekelni, mert érezhető erőt adott. Hogy milyen csodálatos volt a Zene-bonás fellépésünk, milyen jó volt a másik arcába nézve énekelni.
Elmondanám. Meghallanád?
Végezetül vers, mert vers mindig van a tarsolyomban.
A csendben elmesélném, hogy elvesztettem a gyöngyeim, mégis be tudtam fejezni a megkezdett gyöngysorom. Hogy már csomagolom az ajándékokat, és tervezem a masnikölteményeket és csengőcskéket a csomagokra. Hogy ma megint kifordult alólam a bokám, és most sajog, akár mozgatom, akár nem. Hogy jó volt ma az énekkarban énekelni, mert érezhető erőt adott. Hogy milyen csodálatos volt a Zene-bonás fellépésünk, milyen jó volt a másik arcába nézve énekelni.
Elmondanám. Meghallanád?
Végezetül vers, mert vers mindig van a tarsolyomban.
Fodor Ákos: Kimittud
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.
És egy másik, szintén Fodor Ákostól, amolyan belső helyzetjelentésképp.
A kibelezett plüssnyúl üvegszeme tompán csillan
Kértél. Megkaptál.
Megnézted: mi van bennem.
- Mi már nem játszunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése