Üvöltés helyett

Fodor Ákos: Társasélet
fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál

A szünetből a sz...

Eljött végre a szünet is, aminek testem-lelkem nagyon örül. Elfáradtam a mozgalmas napokban. Örülök, mégis valahogy nehéz a szívem. Jó lenne összekuporodva pislogni a térdeim mögül, várni, hogy valaki mellém kucorodik és velem együtt néz ki a fejéből, segít csendben lenni és várni az angyalt, a csodát, a mesét.
A csendben elmesélném, hogy elvesztettem a gyöngyeim, mégis be tudtam fejezni a megkezdett gyöngysorom. Hogy már csomagolom az ajándékokat, és tervezem a masnikölteményeket és csengőcskéket a csomagokra. Hogy ma megint kifordult alólam a bokám, és most sajog, akár mozgatom, akár nem. Hogy jó volt ma az énekkarban énekelni, mert érezhető erőt adott. Hogy milyen csodálatos volt a Zene-bonás fellépésünk, milyen jó volt a másik arcába nézve énekelni.
Elmondanám. Meghallanád?

Végezetül vers, mert vers mindig van a tarsolyomban.

Fodor Ákos: Kimittud
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.

És egy másik, szintén Fodor Ákostól, amolyan belső helyzetjelentésképp.

A kibelezett plüssnyúl üvegszeme tompán csillan
Kértél. Megkaptál.
Megnézted: mi van bennem.
- Mi már nem játszunk?

Az őszinte karácsonyi lap

Keresem az idézetet, amit a karácsonyi lapra írhatnék és én vagyok. Nem sablonos, nem nyálas épp olyan, mint amit érzek. Amit találtam - bár remek vers és passzol is a köztünk feszülő semmire - nem való képeslapra.

Szabó Éva: A szerelem is hasztalan

Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat nem terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan -

És még vagy száz ehhez hasonló vers, gondolat és idézet került elő. De jó, vagy csupán megfelelő... egy sincs.

Mert mégiscsak jó

Fáj a fejem, holnap látástól vakulásig dolgozni fogok, aludni kéne, de álmos egy kicsit sem vagyok, köhécselek, mert még mindig nem az igazi a torkom.
Mégis jó. Mert már nem kell sokat aludni, és itt a szünet. Mert közeleg a Karácsony. Mert van mézeskalács-receptem. Mert talán van valahol valaki, aki ezt is elolvassa. Mert kivilágították a várost. Mert szereztem meseszép szalagot a függönyt összekötni. Mert van miről ábrándozni akkor is, ha odakint jéghideg cseppekben szakad az eső. Mert telefonált. Mert mosolygott a hangja. Mert az én hangom vicces. Mert fiatalabbnak néznek - sokkal fiatalabbnak. Mert jövő héten érdekes színházi előadásra megyek. Mert a suliban csodálatos dolgokat készítünk az osztállyal. Mert jó zene szól a fülembe. Mert még mindig tudok mosolyogni.

Meg különben is. Miért ne lenne jó?!

Ákos: Mégis jó

Néha úgy múlik napra nap,
Hogy a dalok alszanak,
És hiába sírsz, hiába vársz,
Az ünnep elmarad,
Csak a magány hangja szól
A homlokod alól,
Mégis jó.

Én szeretem azt a dalt,
Amit magadról énekelsz.
Örülnél, ha tudnád,
Hogy engem nagyon érdekelsz.
Persze titkolom,
Persze titkolod,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Akár gyűlölhetném is a helyzetet. Semmilyen időben nézzük egymást a rövidülő nappalokkal. Azok, akik szólhatnának, nem szólnak, akik meg hallgathatnának, az istennek sem maradnak csendben. A hangom pedig hullámzik, hol magas, hol mély, egyszerre vagyok Pitti Katalin és Gregor József. Ha nem látszom, akár mutáló kamaszfiúnak is tűnhetek.
Mindemellett a lehetetlen feladatok és elérhetetlen vágyak, az álmok hiánya és az éjszakába nyúló népmesék...
De ha fáj is, ha rossz is, együttélek vele. Harcolok a csend ellen, várom az álmokat, elábrándozom a meséken, hogy talán egyszer mégis kiderül, hogy a kertünk végében nő az égig érő fa. (És mint köztudott, "égig az a fa ér, amelyikről elhisszük.")
Abban már biztos vagyok, hogy a kérdések is hiábavalók, ha nem születik rájuk válasz. Megismerni pedig csak azt lehet, aki nem rejti magát fal mögé. Rossz tudni, hogy hiába vagyok én, ha ő nem lép semerre. Azt még rosszabb érezni, hogy ha sokáig nem lép, akkor én a következő lépésemmel elsétálok.

"Az nem lehet, hogy annyi szív... Maradj nyugodt, lehet!"

Így megy ez. Hogy a klasszikusoknál maradjunk.

Nem érdekel! Nem érdekel?

Könnyen mondom azt, hogy "nem érdekel".
Pedig érdekel, szívem szerint mellette ülve lesném minden mozdulatát, kíváncsian várnám, mit mond legközelebb, mit enged megtudnom magáról.
Annyira érdekel, hogy zavar a köztünk hullámzó csend.
Csak többnek érzem magam annál, hogy pitizzek egy telefonhívásért. Ha ő nem lép, az én következő lépésem a másik irányba lesz majd.

Henrik Ibsen: Peer Gynt

A legidősebb udvari manó (Peer Gynthöz):
Bölcsességfogad, lássuk, van-e hát,
Feltörni a Dovre-manó dióját?
A Dovre-manó:
Manó s ember közt mi a különbség?
Peer Gynt:
Ahogy én látom, nincs semmi különbség.
Nyársal az öregje, karmol az apraja,
Éppúgy, mint nálunk: aki bírja, marja.
A Dovre-manó:
Nagyon igaz, ebben egyeznénk.
De a reggel-reggel, s az este-este,
Valami különbség mégis lesz közte. -
Figyelj ide most, megérted tüstént,
Kivül, a kéklő égbolt alatt
A szabály: "Ember, légy önmagad!"
Itt benn, minálunk a bölcsesség
Igy szól: "Manó, légy magadnak - elég!"
Az udvari manó (Peer Gynthöz):
Sejted mélységét?
Peer Gynt:
Ködösnek tetszik.
A Dovre-manó:
Ez a hasító, metsző "elég"
Legyen cimeredben a jeligéd.