"Ha megfázol, ki leszöl valagászva!"

avagy: Hogyan végeztem el életem első tolatós manőverét?

Történt egyszer márciusban - aki nem hiszi, járjon utána - hogy a családi Ford 3 km után lerobbant az autópályán. Hazahúztak minket, okosan begurultunk vele a garázs elé, és hagytuk a saját kis műszaki hibájával békésen üldögélni.
Azonban eljött az ősz, és vészesen közelg az esküvőm napja. Apu céges autója - amivel tervezte, hogy fuvaroz minket - egy harsány robbanás és hatalmas fekete füstpamatok kíséretében visszaadta az Úrnak a második hengerét. Ezért kell egy másik autó. Nem kicsit, nagyon kell, mert a másik céges autó, amit Apu megkapott egy terepjáró, ami ugyan nagyon nagy és szép és szexi, de hosszú fehér ruhában, magas sarkú szaténcipellőben nem tudok olyan kecsesen felpattanni rá, mint ahogy illenék egy esküvőn - a kikecmergésről nem is szólva.

Itt jön a képbe a Ford és életem első tolatós manővere. Ugyanis senki nem volt, akit Apu ugraszthatott volna, hogy segítsen neki az udvarban megfordulni a ronccsal, azért elhívott a sütisütés mellől (mézes-krémes, nyammm), hogy forgassam a kormányt, hozzam egyenesbe az autót. Aha, hátrafelé, tűsarkakon. Tiszta Ginger Rogers. - Kivéve a tűsarkakat, mert azon papucsosan mentem ki a hidegbe, ahogy itt bent flangáltam, gondolván, rövid idő alatt végzünk.
Leszámítva, hogy minden második mozdulatnál Apunak ki kellett szállnia, elmondani, merre tovább, egész jól ment. Virult is a fejem, aztán bejöttem megint egy kis sütit sütni, krémet keverni, baracklekit kóstolgatni (megintcsak, nyamm).
Ám jött a második menet, az autó tényleges megfordítása. Meg kell mondjam, másodszorra sokkal jobban ment a tolatás, olyan pikkpakk hoztam egyenesbe a hátulját az autónak, hogy magam is meglepődtem. (Mégiscsak Ginger Rogers, vagy legalábbis Zsopi Rogers - ugyanazt tudom, mint mások, csak hátrafelé és papucsban.) Aztán tologattuk, hogy meglegyen az a fránya Y-fordulás, himba-himba-nyomjon, kismama, áááá, tekerd át a kormányt, jó, most leeresztjük, várjááááll, aztán megint himba-himba, nyomjon kismama. Közben tényleg novemberi este lett, hideg és én a vastag pulcsi ellenére kicsit didergősre vettem a figurát, szóval beiszkoltam a házba, ahol drága jó nagyikám a címben idézett mondattal várt.

Így legyen az ember hétköznapi hős a saját családjában. Ki leszök valagászva, ha megfázom. Mondjuk lehet, hogy nem az ideális terhestorna az autó-tologatás az udvaron, novemberben, papucsban... hátrafelé. Na de mégis, milyen dolog az már, hogy megvan az első autóvezetős élményem! Tütü - brrr!

Október vége

Köd volt a Duna fölött, és én röpködő gondolatokkal pillantottam végig a forduló hajón, a lassan haladó uszályon, az indexelő autókon, a felállványozott Parlamenten, a meseszép Gresham-palotán és a párába vesző Gellért-hegyen. Aztán megint a Lánchidat bámultam, és vártam azt a buszt, ami elé ki kell majd mennem a Dísz térig. Persze nem láttam, de úgy gondoltam, ideje kimenni. Épp idejében.

Aztán zavar volt, és egyszerre tudtam volna kacagni és fogvacogva összegömbölyödni, ugrálni és csendben maradni. Persze beszéltem, meg ismeretlen növényt mutogattam, meg csacsogtam, és lóbáltam a pirosra fagyott ujjaimat. Majd a zavar elmúltával már nem csak én beszéltem és mindenhová elmentünk, ahol addig nem jártunk. Az ujjaim pedig vacogó kismadarakként pihentek a biztos menedéket jelentő kezedben.
Béke lett, boldogan mosolygó, bágyadt napsütéses ősz.

Később álmos utazás az avarral borított hegyre. Fejem a válladon, és arra gondoltam, mi sem természetesebb ennél. A szemem sarkából lestem az arcodon bujkáló mosolyt és a szemeid.
Béke volt, lombhullásos, meghitt csend.

Most pedig hazaértem, és az ujjaim már csak a bögrém köré fonódva melegedhetnek. Sárga-piros avarban csoszogok, közben arra gondolok, mennyi mindent nem tudtam elmondani még. Mi mindent kéne még megmutatnom, kezem a kezedben, fejem a válladon.
Lassan novemberbe fordul az idő, és eltűnnek a színek. Csak a béke marad.
A sajgó, borongós béke, a meleg kezeid és a csillogó szemeid emléke.

Várom a tavaszt.

Back to life, back to Reality

Eljött, vége lett, becsavarodott, megnyitottuk, elkezdtük megint. Kezdtük azzal, hogy kihúzkodtuk a gazt, mert mindennek egy alapos rendrakással kell kezdődnie. Aztán folytatjuk azzal, hogy megkötözzük, ami lelóg, hogy mégis rendezettebb képet mutasson.

Ez a rendrakás nem csak a suliban történik meg. Velem is így lesz. Itt van nekem Ada, várja, hogy bevezessem az életbe, és talán ideje lenne tényleg visszatérnem az életbe, vissza a valóságba. Elszakadni attól, ami fáj, vagy ami szép volt, és megkeresni azt, ami szép lehet.
Ha sikerül visszajutnom az életbe, meg fogom találni azt az embert, aki nem csak el akarja velem hitetni, hogy senki másra nincs szükségem, csak rá, hanem akiről el is fogom hinni.

Ajánlott zenei irodalom:
Soul II Soul: Back to Life
Skin: Trouble with me