avagy: Hogyan végeztem el életem első tolatós manőverét?
Történt egyszer márciusban - aki nem hiszi, járjon utána - hogy a családi Ford 3 km után lerobbant az autópályán. Hazahúztak minket, okosan begurultunk vele a garázs elé, és hagytuk a saját kis műszaki hibájával békésen üldögélni.
Azonban eljött az ősz, és vészesen közelg az esküvőm napja. Apu céges autója - amivel tervezte, hogy fuvaroz minket - egy harsány robbanás és hatalmas fekete füstpamatok kíséretében visszaadta az Úrnak a második hengerét. Ezért kell egy másik autó. Nem kicsit, nagyon kell, mert a másik céges autó, amit Apu megkapott egy terepjáró, ami ugyan nagyon nagy és szép és szexi, de hosszú fehér ruhában, magas sarkú szaténcipellőben nem tudok olyan kecsesen felpattanni rá, mint ahogy illenék egy esküvőn - a kikecmergésről nem is szólva.
Itt jön a képbe a Ford és életem első tolatós manővere. Ugyanis senki nem volt, akit Apu ugraszthatott volna, hogy segítsen neki az udvarban megfordulni a ronccsal, azért elhívott a sütisütés mellől (mézes-krémes, nyammm), hogy forgassam a kormányt, hozzam egyenesbe az autót. Aha, hátrafelé, tűsarkakon. Tiszta Ginger Rogers. - Kivéve a tűsarkakat, mert azon papucsosan mentem ki a hidegbe, ahogy itt bent flangáltam, gondolván, rövid idő alatt végzünk.
Leszámítva, hogy minden második mozdulatnál Apunak ki kellett szállnia, elmondani, merre tovább, egész jól ment. Virult is a fejem, aztán bejöttem megint egy kis sütit sütni, krémet keverni, baracklekit kóstolgatni (megintcsak, nyamm).
Ám jött a második menet, az autó tényleges megfordítása. Meg kell mondjam, másodszorra sokkal jobban ment a tolatás, olyan pikkpakk hoztam egyenesbe a hátulját az autónak, hogy magam is meglepődtem. (Mégiscsak Ginger Rogers, vagy legalábbis Zsopi Rogers - ugyanazt tudom, mint mások, csak hátrafelé és papucsban.) Aztán tologattuk, hogy meglegyen az a fránya Y-fordulás, himba-himba-nyomjon, kismama, áááá, tekerd át a kormányt, jó, most leeresztjük, várjááááll, aztán megint himba-himba, nyomjon kismama. Közben tényleg novemberi este lett, hideg és én a vastag pulcsi ellenére kicsit didergősre vettem a figurát, szóval beiszkoltam a házba, ahol drága jó nagyikám a címben idézett mondattal várt.
Így legyen az ember hétköznapi hős a saját családjában. Ki leszök valagászva, ha megfázom. Mondjuk lehet, hogy nem az ideális terhestorna az autó-tologatás az udvaron, novemberben, papucsban... hátrafelé. Na de mégis, milyen dolog az már, hogy megvan az első autóvezetős élményem! Tütü - brrr!
Történt egyszer márciusban - aki nem hiszi, járjon utána - hogy a családi Ford 3 km után lerobbant az autópályán. Hazahúztak minket, okosan begurultunk vele a garázs elé, és hagytuk a saját kis műszaki hibájával békésen üldögélni.
Azonban eljött az ősz, és vészesen közelg az esküvőm napja. Apu céges autója - amivel tervezte, hogy fuvaroz minket - egy harsány robbanás és hatalmas fekete füstpamatok kíséretében visszaadta az Úrnak a második hengerét. Ezért kell egy másik autó. Nem kicsit, nagyon kell, mert a másik céges autó, amit Apu megkapott egy terepjáró, ami ugyan nagyon nagy és szép és szexi, de hosszú fehér ruhában, magas sarkú szaténcipellőben nem tudok olyan kecsesen felpattanni rá, mint ahogy illenék egy esküvőn - a kikecmergésről nem is szólva.
Itt jön a képbe a Ford és életem első tolatós manővere. Ugyanis senki nem volt, akit Apu ugraszthatott volna, hogy segítsen neki az udvarban megfordulni a ronccsal, azért elhívott a sütisütés mellől (mézes-krémes, nyammm), hogy forgassam a kormányt, hozzam egyenesbe az autót. Aha, hátrafelé, tűsarkakon. Tiszta Ginger Rogers. - Kivéve a tűsarkakat, mert azon papucsosan mentem ki a hidegbe, ahogy itt bent flangáltam, gondolván, rövid idő alatt végzünk.
Leszámítva, hogy minden második mozdulatnál Apunak ki kellett szállnia, elmondani, merre tovább, egész jól ment. Virult is a fejem, aztán bejöttem megint egy kis sütit sütni, krémet keverni, baracklekit kóstolgatni (megintcsak, nyamm).
Ám jött a második menet, az autó tényleges megfordítása. Meg kell mondjam, másodszorra sokkal jobban ment a tolatás, olyan pikkpakk hoztam egyenesbe a hátulját az autónak, hogy magam is meglepődtem. (Mégiscsak Ginger Rogers, vagy legalábbis Zsopi Rogers - ugyanazt tudom, mint mások, csak hátrafelé és papucsban.) Aztán tologattuk, hogy meglegyen az a fránya Y-fordulás, himba-himba-nyomjon, kismama, áááá, tekerd át a kormányt, jó, most leeresztjük, várjááááll, aztán megint himba-himba, nyomjon kismama. Közben tényleg novemberi este lett, hideg és én a vastag pulcsi ellenére kicsit didergősre vettem a figurát, szóval beiszkoltam a házba, ahol drága jó nagyikám a címben idézett mondattal várt.
Így legyen az ember hétköznapi hős a saját családjában. Ki leszök valagászva, ha megfázom. Mondjuk lehet, hogy nem az ideális terhestorna az autó-tologatás az udvaron, novemberben, papucsban... hátrafelé. Na de mégis, milyen dolog az már, hogy megvan az első autóvezetős élményem! Tütü - brrr!
1 megjegyzés:
A Nagy Nap előestéjén szívből kívánok mindkettőtöknek hosszú, boldog életet együtt jó egészségben, megértésben.
Remélem nem kellett a címben a Nagyi által kilátásba helyezett retorziót alkalmazni!
Szép esküvőt!
Puszi
Megjegyzés küldése