Látod, milyen bolond vagyok, itt ülök a boldogságommal, és azt nézem, mi benne a hiba. Pedig boldog vagyok, és csillogó szemmel várom a jövő hét végét, mint a gyerekek a Karácsonyt. Már unalmas vagyok a barátaimnak (mind az egynek, akivel beszélgetek mostanában), mert ha kinyitom a számat, akkor arról csicsergek, hogy találkozunk, és de jó lesz, és ha épp nem tervezgetek, akkor biztos csak azért nem, mert valamit végre kitaláltam, de csak annyi időre, hogy átgondoljam újra.
És versek jutnak az eszembe megint, meg apróságok, amiken aztán órákon át képes vagyok átszellemült mosollyal ábrándozni. Ahelyett, hogy aludni mennék, ahogy kéne, mert késő van és fáradt vagyok, szavakat keresek és dobok el, mert mind suta és egy lapon sem említhető mindazzal, ami bennem van.
Nehéz most várni, és higgadtnak maradni. De nagy levegő, és nyugalom. Már csak 6 nap. Azt meg már féllábon is... ?!
És versek jutnak az eszembe megint, meg apróságok, amiken aztán órákon át képes vagyok átszellemült mosollyal ábrándozni. Ahelyett, hogy aludni mennék, ahogy kéne, mert késő van és fáradt vagyok, szavakat keresek és dobok el, mert mind suta és egy lapon sem említhető mindazzal, ami bennem van.
Nehéz most várni, és higgadtnak maradni. De nagy levegő, és nyugalom. Már csak 6 nap. Azt meg már féllábon is... ?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése