Éjfélkor sétáltam egyet Adával, a felhők mögött rejtőző telihold kísérteties fénybe vonta a kertet, én pedig belemosolyogtam a derengésbe és Rá gondoltam.
Nincs ebben semmi különös, mostanában mindig Rá gondolok, ez az élet rendje. Felkelek, belemosolygok a párnám sarkába, és már csuklik is. Kimegyek a buszhoz, beérek a suliba, kicsengetnek, becsengetnek, ebédelni megyek a gyerekekkel. Már minden Róla szól, mindenhonnan az ő szeme néz vissza, az ő cinkos mosolya nevet rám. Szép lett az életem, van miért felkelni, van kiért mosolyogni.
Nem hagyom, hogy ebbe bárki belepiszkáljon. Nem hagyom, hogy ezt a mosolyt ellopják Tőle.
Szerelmes lettem, igen.
Nincs ebben semmi különös, mostanában mindig Rá gondolok, ez az élet rendje. Felkelek, belemosolygok a párnám sarkába, és már csuklik is. Kimegyek a buszhoz, beérek a suliba, kicsengetnek, becsengetnek, ebédelni megyek a gyerekekkel. Már minden Róla szól, mindenhonnan az ő szeme néz vissza, az ő cinkos mosolya nevet rám. Szép lett az életem, van miért felkelni, van kiért mosolyogni.
Nem hagyom, hogy ebbe bárki belepiszkáljon. Nem hagyom, hogy ezt a mosolyt ellopják Tőle.
Szerelmes lettem, igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése