Amit nem tudok szavakba önteni

Szomorúság lakik a szemében. A szíve mosolyog. Azt mondja, még csak nem is szép, sőt, kövér, sőt, nagydarab, sőt... (Ő a Csomolungma emberben, csak nem olyan magas.) Van, hogy úgy beszél az öccsével, ahogy én mindig is szerettem volna, hogy szóljon hozzám a bátyám - máskor épp olyan, mint velem volt annak idején a tesóm. Van, hogy annyira nem küzd, hogy hagyná győzni a szemében lakó szomorúságot.

Néha el kell neki mondani, mennyire szerethető így, ahogy van. Mennyire gyerek és mennyire felnőtt...
És ha el tudnám mondani, mennyire örülök a barátságának...

Azt hiszem, ezt a szememből kell majd kiolvasnia.