13 éve találkoztam egy szívemberrel. Tágra nyílt szemű 14 évesként furcsa volt, hogy csak egymásra nézünk, és tudja, mi van bennem, azokat a dolgokat mondja el, amiket érzek, amiket gondolok, vagy ami épp a szívemet nyomja. Azt hittem, a vesémbe lát. Békét árasztott magából. Megölelt. Szükségem volt rá.12 éve találkoztam egy másik szívemberrel. A létező legynagyobb kovászokba került, mégis mindig mosolyogva kapaszkodott ki belőlük, mindig látta a dolgok napsütötte oldalát. Megölelt, és tudtam, ő mindig velem marad. Szükségem van rá.
Aztán 5 éve jött egy lelki mélypont, és megint jött egy szívemberke... Fiatalabb, mint én de a szavaiból éreztem, hogy ugyanaz a tágra nyílt szempár figyel benne is, mint bennem. Átadtam neki azokat a gondolatokat, amiket annak idején én is kaptam. Ő pedig a sajátjaival gazdagított engem. Elkövette a régvolt hibáimat, emlékeztetett régi önmagamra. Visszahozta azokat az érzéseket, amik nélkül nem lennék én. Megöleltem. Szükségünk van egymásra.
Nemrég megint találkoztam azzal az emberrel, aki 14 évesként olyan nagy hatással volt rám. Szomorú volt, még nem látta az út végét. A benne levő káoszban a magaméra ismertem. Reményvesztettnek tűnt. Megöleltem. Szüksége volt rá.
És most, minden délután beszélgetek egy szívemberkével. Úgy ismerjük egymást, hogy még sosem találkoztunk. Kimondja a gondolataim, megfogalmazza az érzéseim, amikről végül kiderülnek, hogy az övéi. Együtt sírunk, énekelünk és nevetünk. Megölelném. Szükségünk lenne rá.
Szívemberkék... Kimondják, ha szeretnek, kimondják, ha örülnek. Éreznek, érzékelnek, mosolyognak, sírnak, kacagnak... szívből, igazán. Több kéne belőlük, igazi Emberekből. Megölelni a világot.
Szükség van rájuk.
1 megjegyzés:
Annyira ceretlek!!
Most naagyon meghatódtam!!
És hamarosan ölelgethetjük egymást!!
Addíg is (Inor tudja, hogy honnan) idézek neked egyedet:
"Tudod én átölelném az egész világot,ha volna olyan,tudod én a fejedbe látok és elolvasom,ami benne van."
Megjegyzés küldése