Az időnek kreatív múlatásárúl szóló jegyzet

Végy egy ottlapot, mellyen különb - különféle színes papírbúl hajtogatott csudák vagynak. Végy mellé egy tömbnyi színes lapocskát, mellyek négyzet alakúra vágattattak. Vedd hozzá a másodfél napja szakadó esőt és szürke eget, valamint az ezzel járó búskomorságot. Vegyítsd öszve, és tálald.

Mert ha szakad az eső, szürke az ég, és a hideg annyira túlzásba esik így nyáron, hogy még ő is fázik, muszáj napsütést lopni a szobába valahogy. Ha máshogy nem, színes lapok hajtogatásával, először sótartóvá, aztán 12 sótartóból csillagbogyóvá. Aztán másnap már besegít a Beach Boys (különösen a Status Quo-val közösen előadott Fun, fun, fun), mert attól mindig megjön a nyár, még akkor is, ha tél van. Így a lapok előbb 30 takaros kis elemecskévé gyűrődnek, aztán egymás nyakába ugranak és színes, virágos bogyó lesz belőlük.

A gondok ott kezdődnek, ha az ember olyan csodákat talál, amik nem 12 meg 30 elemből, hanem mondjuk szerényen 270 esetleg 360 darabkából állnak. Pedig azok olyan szépek... ahogy az 5 tetraéder összefűzéséből keletkezett gyönyörűség, aminek nekiálltam, de befuccsoltam. Nem tudtam értelmezni, hogy a bélyegnyi, sötét és homályos képen merről-merre tart a harmadik tetraéder a másik kettő között.

Mindenesetre büszke vagyok erre a két bogyóra. Mert szépek, és színesek, mert én csináltam őket, és néha egyáltalán nem volt egyszerű.

Csöpp kis szárny

Újra felfedezett régi kedvencek - rovatunk mai darabja:

V-Moto'Rock: Angyallány
Hosszú éjszaka volt, mikor ébren vártalak téged,
Milyen boldog is voltam, hogy kattan a zár!
Milyen boldogan zártam az ajtót, s te jöttél hozzám,
Milyen boldog is voltam, hogy érez a szám!
Angyallány, hol jársz? Angyallány.

Éppen felkelt a nap és én megláttam csöpp kis szárnyad,
Rögtön éreztem, nem tudok szállni veled,
Vigaszom annyi volt, hogy te szóltál: még újra látlak,
Addig eljárhat hozzá a képzeletem.
Angyallány, hol jársz? Angyallány.

Sose felejts el engem, jöjj vissza hozzám!
Sose felejts el engem, jöjj vissza hozzám!
Sose felejts el engem, jöjj vissza hozzám!
Angyallány, hol jársz? Angyallány, hol jársz?

Mikor múlik az éj, peremén mindig arra várok,
Hogy egy dallal, egy szárnnyal majd elrepülünk,
De e dallal és szárnnyal mindig utánad járok,
Ahogy mondtad, még hív mindig képzeletünk.
Angyallány, hol jársz? Angyallány.

Holnap nagymosás

Beleöntöttem. Teát. Először a bögrémbe, aztán a bögre segítségével - vagy révén? - a billentyűk közé. Bevallom, nem ez volt életem legügyesebb húzása, de holnap egy csavarhúzó, meg némi víz segítségével megoldom a problémát (amit a cukros lötyi billzetbe száradása utáni gombcserék jelentenének).
És itt jön a vallomás: nagyon szeretem ezt a nyamvadt olcsó, régi billzetet, ami nem klattyog túl hangosan, és hiába intéztem ellene többször is támadást (teával és egyszer őszilével), mégis kitartott mellettem. Így ismét kimosom, kiszárítom, összeszerelem, mert megérdemel még egyszer ennyi időt.

Ez van kint. Hogy bent mi van... Jó nap volt, jó lett volna megosztani valakivel, de nem mesélés, hanem együtt megélés szintjén. Jó lett volna kiintegetni a medencéből, hogy "Nézd, milyen ügyesen lihegek a huszadik hossz után!", vagy együtt csóválni fejet a medencébe köpött rágó felfedezésekor.
De majd legközelebb... addig meg száradjon meg a billentyűk alja, a fürdőruhám meg a törölközőm.

Mintha sokat segítene...

Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
-- Csak álom volt --
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

Ez az este a népdaloké

Valahogy most ezek jöttek elő, egyik hozza a másikát.

Hidegen fújnak a szelek

Hidegen fújnak a szelek
Hidegen fújnak a szelek
Azok nem jót jelentenek

Szabad élet, szabad madár
Szabad élet, szabad madár
Jaj, de szép ki szabadon jár

Járnék én is, ha járhatnék
Járnék én is, ha járhatnék
Ha magamban szabad lennék

Nem vagyok magamban szabad
Nem vagyok magamban szabad
Kezemen, lábamon lakat

Hidegen fújnak a szelek
Hidegen fújnak a szelek
Azok nem jót jelentenek

Variációk egy népdalra

A népdal:

Indulj el egy úton

Indulj el egy úton,
én is egy másikon.
Hol egymást találjuk,
egymáshoz se szóljunk.

Aki minket meglát,
mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk.

Idegenek vagyunk,
szeretetet tartunk.
Ahol összegyűlünk,
ketten szeretkezünk.

Az bajom van véled,
sír a szívem érted.
Sír a szívem érted,
majd meghalok érted.

És a variációk:
Misztrál együttes


Folk Error


És a legautentikusabb, a Másfélmillió lépés Magyarországon főcíméből, ahonnan egy ország ismerte meg:

Rég volt...

József Attila: Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Vágott vegyes

Van itt minden, jó és olyan nem-éppen-rossz-de-amint-kimondom-valaki-megbántódik dolog is.
Kezdjük a rosszabbik végével (hátha hamarabb elmúlik...):
Szóval nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak. Ha van oka, akkor rendben van, elfogadom, még bocsánatot is kérek. De ha jóakaratúan fordulok valakihez, aki aztán elkezd rugdalni, mert annyira vak, hogy észre sem veszi a jóindulatot, aztán nem kér bocsánatot, mert igazságtalan volt, sőt, még így is engem tart hibásnak. Na, az ilyen helyzetek kiverik nálam a biztosítékot, hosszas duzzogásnak és morgásnak adva át a helyüket. Az ilyen helyzeteket nem tűröm sokáig, mert mérgezik a lelkem, elrontják a kedvem, és hiába nem akarok velük foglalkozni, bántanak, nem hagynak nyugodni.

Egy ilyen helyzet elől menekültem Sopronba Inorhoz, és ha nem mocorgott volna a háttérben az igazságtalan sérelem, tökéletes lett volna. Így csak szuper volt! Igazság szerint nem történt semmi különleges, csak együtt voltunk, nevettünk, hülyültünk, néztük az ellenkező és azonos nemhez tartozó egyedeket a soproni emberkertben. Láttunk smink- és frizuratippet, szépszemű fiatalokat, kevésbé szép, de annál érdeklődőbb "portást", grillezett bájgúnárt és rendkívül csinos hátoldali panorámát.
Aztán essék szó arról is, hogy én, aki köztudottan nem vagyok nagy borbarát, elmentem Inorral és Ritával borozni. Én... meg az András pince és a Merlot. Mások bizonnyal előadásokat tartanának a bor külleméről, jelleméről, ízéről, illatáról, én viszont csak annyit tudok mondani, hogy ízlett (ami nálam egy borról hatalmas szó) és olyan színe van, hogy ihaj. Menne a rubin nyakékemhez és fülbevalómhoz. Szóval már tudom, milyen színe lesz a nehézselyem estélyimnek, ha meggazdagszom (épeszű milliomosok jelentkezését a kiadó címére várjuk).
No meg végre megismerhettem a legendás korú biológiai csodakutyát, a gyilkos lehelletű Jestont, akinek becsületben megderesedett pofájáról nem készítettem képet, pedig szerettem volna.

Összegezzem? Szerintem felesleges.