2008. május 24., szombat

A felejthetetlenek

In memoriam Borisz

Az egyik első emlékem, hogy elviszik Loncsit. Ködösen látom, ahogy én sírva nézek a konyhaajtó felé, emlékszem a sárga-fekete kerítésre, ahol azok laktak, akik elvitték. Aztán jött a hír, hogy elszökött, és nem került elő.
Eltelt 5 év és jött Bence, minduntalan belelépett a saját füleibe és orra esett. Egyszer a harmatos fűben futkosás után a nyitott cementeszsákba feküdt. Hiába, építkezős kutya volt. Egy súlyos középfül-gyulladás miatt megsüketült, de méltósággal viselte. Emlékszem, ahogy kiterülve feküdni szokott, ahogy félrelógatta a fájós fülét. Egy tavaszi napon elment tőlünk, egy ideig még hallottuk ugatni, aztán vagy befogták, vagy elpusztult, soha nem tudjuk meg.
Bence mellé került hozzánk Mischung, mind közül a legkedvesebb talán. Fiatalon elütötte egy autó, azért mindig sántikált, ha jött az esős idő. Igazi gyerekpásztor volt, hagyta, hogy homokvárat építsenek rá, de a kapu felé nem engedett senkit. Segített Bencének megőrizni a méltóságát, jelzett neki, ha ugatni kellett, és hagyta, hadd menjen előtte az öreg. Szeretett mindent és mindenkit, ez lett a veszte, megmérgezték. Emlékszem a kikapart hóra és az orrából szivárgó vérre.
Aztán jött Ficsúr, az öreg keverék, nem volt szép, és undok módon teleásta a kertet bokagyilkos lyukakkal, ahogy vakondra és egérre vadászott, de emlékszem, ahogy felmászott a háza tetejére. Látom magam előtt, ahogy el-elbóbiskol ülve és akkor kapja csak fel a fejét, amikor az orra lekoppan a földre. Aztán látom az öregség jegyeit, az őszülő pofáját, a kinövéseket a mellén, a kihullott szőrű foltokat a hátán. Megkegyelmeztünk neki, amikor már egy nyelet víztől is felpuffadt, hogy a földig lógott a hasa.
Mellette került hozzánk Zokni, a pehelyszőrű medve, gyönyörű, aranyló bundájával, kattogó orrával, szelíd, de bátor természetével az én támaszom. Fél a vihartól, amióta egy nagy viharban kidőlt mellette egy fa. Együtt sírtuk át magunkat a 2007-es évbe, mindketten féltünk: ő a petárdák zajától, én a magány csendjétől.
Végül Pamacs, a "tombolakutya". Primadonna, pszichológus, nem egyszerűen kutya, ő Puli. Megsértődik, ha aládugrik és te rálépsz véletlenül. Néha olyan jókedve van, hogy körbe-körbe futkos hörögve. Ha szomorú, az egész világ fájdalma csillog a szemeiben. Annyira emberi, hogy néha el is felejtem, hogy nem az.

Mert azt el lehet felejteni, hogy ezek "csak" kutyák. De őket nem lehet elfelejteni. És bár elmentek, mert ez az élet rendje, mind itt él a szívemben. Hallom Bence jellegzetes ugatását, látom Mischu bűnbánó arcát, ahogy a kitaposott karalábéról anyura nézett, majd vissza. Látom Ficsúr elszántságát, ahogy tépte-cibálta a földet, ha szagot fogott. És a szívemben megmarad egy kép Zokniról, ahogy lógó nyelvvel lohol, és persze Pamacsról, ahogy sértődötten ül a cseresznyefa alatt, vagy épp egy kis vakarászást koldul.

Akárhogy legyen is, az biztos: mindig lesz kutyám, és mind felejthetetlen lesz.

2008. május 17., szombat

Kell valakinek?

LGT: Hirdetés

Eladom egy napomat úgy, ahogy van,
s adom külön is minden részét,
és a rohanó percek olcsón kaphatók

Eladom egy dalomat úgy, ahogy van,
s vele eladok néhány érzést,
ami soha többé nem pótolható

És ha senkinek se kell,
ha senki nem felel,
addig játszom el,
míg szól

Eladom az időt egy életen át,
bár az életet ingyen kaptam,
senki nem adott hozzá ingyen semmi mást

Eladom az agyam s a szívemet is,
ami benne van minden hangban,
s közben eladom már a végső búcsúzást

Talán senki nem jön el,
senki nem felel,
hát addig játszom el,
míg szól

De ha senkinek se kell,
ha senki nem felel,
hát addig játszom el,
míg szól

2008. május 13., kedd

A Barátságról

"A te barátod a válasz a szükségedre.
Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz.
És ő a te asztalod és a te tűzhelyed.
Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt.

Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et.
És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá.
Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel.
Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol.
Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról.
És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése.
Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn.

És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé.
Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is.
Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt?
Keresd fel őt az élet óráján is.
Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti.
És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása.
Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül."

/Kahlil Gibran/

Mert jó volt ma együtt hallgatni... Köszönök mindent!

Ki vagyok?

Francois Villon:
Apró képek balladája

Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet;
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazdag, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselnek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higgyek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

AJÁNLÁS

Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
/Szabó Lőrinc műfordítása/

2008. május 10., szombat

D-nek

Sok-sok éve már mindent tudunk egymásról... sok-sok éve már alig tudunk egymásról.
Hiányzol? Szomorú vagyok? Bánom? Haragszom?
Igen.

Hiányoznak a beszélgetéseink, a nevetések, a folytonos piszkálódások, amik emlékeztettek arra, hogy nem vagyok százéves.
Szomorú vagyok, hogy ide jutottunk, hogy lassan nem leszel több, mint egy kedves ismerős a múltból. Szomorúsággal tölt el, hogy már nem hívhatlak akármikor, már nem lehet minden úgy, ahogy régen volt.
Bánom, hogy ide jutottunk. Talán lehettünk volna ügyesebbek, okosabbak. Talán nem kellett volna ideengedni ezt a mérhetetlen sötétséget kettőnk közé. Nem lett volna szabad hagyni, hogy közénk telepedjen a csend.
Haragszom, hogy már nem veszed fel a telefont, hogy nem válaszolsz, hogy ritkán találkozunk, akkor is valahova rohansz vagy valahol máshol jársz. Haragszom, hogy már mással osztom meg azt, amit oly sok évig veled osztottam meg.

Mert ez mind a Tiéd. Az életemnek ez a része Te vagy.
"Az ingnyakam, belémfojtja a szót.
Úgyis hülyeség, amit mondani akartam.
Hű, de jó, hogy így összefutottunk,
hogy találkozunk még, már nem is gondoltam.

Emlékszel, mikor srácok voltunk,
nyomtuk a csengőt és elfutottunk,
és röhögtünk, ahogy kiabál a néni,
aztán mentünk a moziba egy filmet nézni."
Emlékszel?

Kár, hogy ilyen messze kerültél. És nem a 210 km a baj.

2008. május 4., vasárnap

Május eleje

Találkoztunk, nevettünk, ugrattuk egymást, nevettünk, zümit szedtünk, énekeltünk, átugráltunk az úton, szellőztettünk, utaztunk, beszéltünk, nevettünk ugrattatok engem, kicsit sírtam, nevettünk, vigasztaltál, megöleltelek, aztán tovább nevettünk, egyezkedtünk, aggódtál, próbáltunk aludni... inkább kevés sikerrel.
Másnap aztán fáradtan teáztunk, bóklásztunk, nevettünk, láttunk Emesét, nevettünk, zümit szedtünk, ugrattuk egymást, láttunk helyi érdekes(ség)eket, virágot szedtünk, énekeltünk, néztünk, beszéltünk, nevettünk, buszoztunk, hímeztünk, buszoztunk, én felszálltam, te lent maradtál. Aztán Hűtlen és Törőcsik Mari.
És a csiga, a zsiráf meg a törpe hazafelé is röhögtek és vicceket meséltek egymásnak. A zsiráf vicce akkorát ütött, hogy a csiga meg a törpe messzire gurultak a röhögéstől.

Ha így írjuk le, nem is volt olyan nagyon különleges, pedig ez a két nap annyira jó volt, hogy minden hétvégének ilyennek kéne lennie.